A Biblia alaptanai Isten országa áldásairól

Nem a hagyomány, hanem Isten beszéde, a Szentírás, más néven a Biblia alapján. Keresztények is kevesen tudják, hogy mi volt Jézus Krisztus eljövetélenek a célja. Élvezheted örökké és már itt a földön is, Isten országának áldásait. Hogyan ?

Ujjászületés

Isten Szellem mi is szellemi lények vagyunk.
Van lekünk és fizikai testben élünk.
Igen, az ember hármas felépítésü.

IITesszalinika 23.

  Maga pedig a békesség Istene
szenteljen meg titeket mindenestől, és
a ti egész valótok: szellemetek, lelke-
tek és testetek feddhetetlenül őriztes-
sék meg a mi Urunk Jézus Krisztus
eljövetelére

A szellemünk és a lekünk örökké él soha nem semmisül meg . Az Úr Jézus is beszél erről egy konkrét történetben, Lukács ev.16. Részében, a gazdag ember és a szegény Lázár történetében.

A Testét eltemették de utána is beszélt, látott, érzett,hallott. A gazgag ember sem hitt ebben,mint sokan nem hisznek, de ez ettől még ez az igazság.

Minden ember már tévedett, nagy tudósok,kutatók...stb , de Isten még soha.

Tehát: A szellemünk az igazi valónk, többféleképen nevezi a biblia pl. belső ember, a szív rejtett embere, szív (nem a fizikai ), bensőnk....stb.

A szellemi lényünk valóságossabb mint a fizikai testünk, hiszen elöbb volt .Az Istennel való közösségre lett teremtve. Nem a test volt közösségben Istennel , hanem a szellem.

A lélek pedig az érzéki részünk összessége, látás, hallás, szaglás, beszéd, tapintás elmebeli képességek...stb.

 

Miután a szellemet és a lelket megteremtette Isten, egy fizikai testbe helyezte, melyet a föld porából formált.

Jézus Szavai:

  János evangélium 3:5,6,7
Felele Jézus: Bizony, bizony mon-
dom néked: Ha valaki nem születik
víztől és Szellemtől, nem mehet be
az Isten országába.
Ami testtől született, test az; és
ami Szellemtől született, szellem az.
Ne csodáld, hogy azt mondám
néked: Szükség néktek újonnan
születnetek.

 

Az  Ujjászületés belépés Isten országába

Mondd el ezt a megvallást hangosan!

Hiszem, hogy Jézus Istennek Fia.
Hiszem, hogy Jézus meghalt az én bűneimért.
Hiszem, hogy Jézus feltámadt a halálból az én megigazulásomért.
Kérlek Jézus, jöjj a szívembe! Legyél az életem Ura,
Megváltója és Gyógyítója!
Jézus, Te vagy az én Uram, Megváltóm és Gyógyítóm. Köszönöm, Úr Jézus, az örök életemet és a szent véredet!
Ámen.



Weblap látogatottság számláló:

Mai: 2
Tegnapi: 5
Heti: 8
Havi: 2
Össz.: 7 982

Látogatottság növelés
Oldal: Ujjászületés
A Biblia alaptanai Isten országa áldásairól - © 2008 - 2024 - biblia-alaptanok.hupont.hu

A HuPont.hu jelszava az, hogy itt a honlapkészítés ingyen van! Honlapkészítés Ingyen

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »